2011. március 16., szerda

Anyukám mondta Étterem - Encs

Gasztro orgazmus... Igen,ez a jó szó, arra, ami ért bennünket tokaji hosszú hétvégénk során. Gyöngyösi Jani barátunkat / remélem, mondhatom rá, nem haragszik meg érte / , kollégánkat, séfünket, most már nem csak az ízekért, étkekért, kezéért és azokért a csodákért áldjon a jó Istenke, amiket Ő varázsol, hanem a tuti tippekért is, amit kapunk tőle. Ezt a remek olasz éttermet is az Ő ajánlására látogattuk meg és ha jól belegondolok, nyilván, gyermek cipellőkkel a lábon, e témában, de mégis ez a hely nálam benne van Magyarország Top 5 éttermében. Semmi extra, nagy, fényűző valami, tükör szerviz, meg hajcihő,hanem elképesztően otthonos, bájos, bistro cucc, kellemes légkör, melegség, kedvesség, mosoly és TUDÁS. Olyan ételek kerültek az asztalunkra, amitől sokkot kaptunk, újra írtuk a Bibliát vagy néma csendben majszolgattunk, közben elégedetten hümmögtünk.... Ámulatból, bámulatba úgy, hogy végtelenül jól éreztük magunkat közben, mintha csak haza mentünk volna ebédelni. Hozzáteszem telt házzal üzemeltek a fiúk hétfő délután három óra után. Igen Fiúk, világot látottak, tanultak, akik figyeltek minden ízre, illatra, elemeztek, szerettek enni és enni adni. Olaszország és New York után itthon, az "Anyukám mondtában" kihagyhatatlant alkottak.Baromira ezt akarták és megvalósították, mert mi vendégek is abszolút azt éreztük, amit ők akartak, amit kiakartak hozni egy kis olasz étteremből és annak atmoszférájából, a házi kenyérből, az otthon fogalmából, a Dolce Vita-ból...Na de vissza az ételekhez. Természetesen a házi szörp és limonádé elfogyasztása után, négyen három fogásos ebédnek álltunk neki, mindannyian mást rendelve, hogy minél több mindent tudjunk végig kóstolni. A fiúk mangalica steak-je olyan omlós volt, hogy kézzel, szépen szét lehetett volna morzsolni, mint egy bélszínt, ami hetekig pácolódik. A Szarvasgombás nudli ízorgia, a Nyúl pástétom házi savanyúval egy álom, a Rose kacsamell tényleg rose, a füge lekvár hozzá megfelelően édes és gyönyörű harmóniában van a lila hagymás kacsazsírral. Sajt torta golgota gyümölccsel, Panna Cotta két mártással, már csak korona. Nem tudok egy ételt sem kiemelni, csodálatos, katartikus élmény volt, hosszú idő óta először egy hazai étteremben. Menjen mindenki, aki teheti, mert zsenik, akik beengednek a "családjukba", szeretnek, etetnek, boldogságot adnak és "Olaszország kis falvaiban" vendégelnek meg. Őszinte szívvel ajánljuk, mert a mi Anyukánk azt mondta, hogy ez kihagyhatatlan !!!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...