Úti"nyárs" Bangkokból

Egyik este a párom megkérdezte, hogy miért szerettem bele Thaiföldbe.
Nem tudtam megfogalmazni.
Talán nem is lehet, mivel annyi érzést, annyi mondanivalót, annyi titkot foglal magában, hogy nem tudom kiválogatni. Ezt főként a fővárosra értem. Bangkokhoz idő kell.
Idő kellett, hogy megérjen bennem a visszavágyódás kellemes, meleg, és mosolygós érzése. Idő kellett, hogy lássam a csodát....
...amikor leszáll a repülőgép, és hosszú, fárasztó út után kitolod a bőröndöd a peronra, arcon csap a hőség, a pára, a szmog és a számodra oly idegen illatok, szagok garmadája. Szorongsz. Az emberek biztos kedvesek - gondolod, de nem; most inkább ijesztőnek érzed őket. Sokan vannak, kicsik, mind egyformák, és erősek a gesztusaik. Ez a fura érzés, még jó ideig benned marad és eltűnnél inkább a tengerpartra, a pálmafák alá, a thai paradicsomba.
Majd szép lassan érni kezd benned valami, valami jó és vonzó. A szorongás mögött kezd kialakulni egy izgalmas, szeretet-érzés, amit nem tudsz megmagyarázni.
A hatalmas metropolisz utcáin irdatlan a nyüzsgés, a hangzavar, a káosz. Zsivaj, amit az itt élők meglepő nyugalommal kezelnek. Forgalom, szmog, több sávos utak, felhőkarcolók, amik mintha agyon nyomnának, arcmaszkok, utcai árusok, kifőzdék...természetes, a minden napi élet része, mégis benne van a pillanatokban a tradíció, a hit, és az élet szeretete. Minden lépésednél új illatfelhő követ, fűszeres, keleties, kicsit édes-kesernyés.... mindenki mosolyog. MOSOLYOG.
Késztetést érzel, hogy megkóstold az idős, hallgatag hölgy kis kocsijára szerelt, házi grillen füstölgő, nyársra húzott valamit. Részese akarsz lenni ennek a felhőnek. Magadba akarod szívni a részecskéit, hogy ha innen haza mész, emlékezz a varázsra. A varázsra amit ad ez a város.
A folyó túl partján más világ, bádog bungalók, bűzös csatornák, kosz. Az oly nehezen megszerzett biztonság érzet elszáll és megint nyugtalan vagy....de kíváncsi .
A pici hajó gyorsan repít, a hömpölygő, mocskosnak látszó vízen egy számodra ismeretlen mesevilágba, ahol a bizsergést a piaci forgatag, a csatorna partjára épült házacskák ajtajában készülő ebéd adja.
Úszópiac.
Szín orgia, lótusz csokrok, lilák, pirosak, chili, fonott kalapok, curry, orchidea tenger, gyümölcsök melyek fura külsőt kaptak a természettől, szárított hal áldott bűze, sárgák, magnólia füst, zöldségek, levestől gőzködben úszó csónakok... és nyugalom. Érzékeled, hogy nincs csend, de rend, béke van. Eltűnt a fejedben évekig megszokott és már házastársnak tekintett nyomás, a húr, ami időnként elszakadt, majd újra fonta ártó szálait. Minden tiszta, naiv és egyszerű.
Természetes... Megállt az idő...
Egy leves, sok-sok izgalmas, illatos gyümölcs a szatyorban, pici taco-ra emlékeztető, szirupos, édes finomság a csónak mellett, sámlin ülve a parton, a helyiek között...és mosolygás.
MOSOLYGÁS, ami szívből jön, és most már az arcodon marad...

Tudod Kincsem, nem tudok konkrétumokkal felelni a kérdésedre, és azt is tudom, hogy ez a blog első sorban a gasztronómiáról szól, de nem emelhetek ki egyetlen ételt, gyümölcsöt, illatot, mert az ő kulináris káoszuk, pont olyan, mint maga a város. Magával ragadó, izgalmas, mesés és fülledt...

Remélem, ebben a kis irka-firkámban megtalálod a válaszom...