2010. január 18., hétfő

Franciák hagymalevese



Nagy szerelem ez a leves. Emlékek kötődnek hozzá. Volt egy időszakunk Helgával, amikor otthon vidéken, csak ezért a levesért jártunk egy bizonyos étterembe heti rendszerességgel. A leves mellett beszélgettünk, sírtunk, nevettünk, ismerkedtünk. Az a leves tejszínnel készült, mint általában a honi éttermek nagy többségében. Tejszínesen szerettük meg. . . Aztán jött a másik kötődés, ismét ehhez a leveshez. Párizs. Előbb Helga járta meg a francia fővárost, majd egy évre rá én. Ott, ugye a hagyományos, nagy betűs HAGYMALEVEST ettük, kicsi bisztókban, átfázva, az egész napi sétálgatás, nézelődés után, sok-sok sajttal a tetején. Így ez is kötődéssé vált. Emlékek kötnek hozzá…
4-6 személyre :
60 dkg vöröshagyma
15 dkg vaj
1 liter zöldség alaplé vagy húsleves
1 dl száraz fehérbor
4-5 db babérlevél
csipet kakukkfű, őrölt kömény
só, fehérbors
tálaláskor tányéronként 1 szeletmagos vagy rozs kenyér
sok-sok reszelt eidami
A hagymákat megpucolom, félbevágom és szeletelem. Kicsit vastagabbra, mint szoktuk. A vajat egy lábosban megolvasztom, majd megy rá a hagyma és lassú tűzön puhára főzöm, majd hagyom kicsit pirulni. Közben többször megkeverem, hogy ne égjen le. Ez úgy nagyjából 30 - 35 perc lesz. Ezután hozzáadom az alaplét, a fehérbort és a fűszereket, majd hagyom, hogy forrjon még egy picit. Hőálló tálkákba szedem. A sütőt grill részét a legnagyobb fokozatra állítom. Erre azért van szükség, hogy a sajt minél gyorsabban olvadjon, piruljon , különben elázik a kenyérke a levesen. Minden tálba 1 szelet kenyeret helyezek, megszórom a reszelt sajttal és pirosra sütöm.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...