2010. február 28., vasárnap

Fehércsokoládés barack fagylalt picike gyömbérrel


Nagyon tetszik nekem ez a fagyigép, fagyi csinálósdi. Úgy nyomom, mint egy őrült, és jelentem Nagyikámtól kaptunk egy fagyasztót, köszönjük nagyon, úgyhogy nem állok le, isteni fagyikat akarok. Nagyikám keze a fagyasztón kívül, ebben a nyalánkságban is benne van, mivel még nem érik nálunk a barack, legalábbis, reggel mikor kinéztem az ablakon, még nem volt a fán a kertben, elővettem a befőttjét. A gyömbér úgy került bele, hogy vettem. Valamihez. Amibe elfelejtettem beletenni. Nem akartam kidobni, így gondoltam kipróbálom. Hát csak ámultunk, mikor elkészűlt. Nekem a barack íze annyira intenzíven nem jött át, Drágám szerint jól érezhető, viszont ami tuti, hogy a gyömbér csodát tett a csokival. Mivel sok cukor, és zsiradék került bele, nem lett olyan levegős, nem nőtt meg a térfogata annyira, és nem is fagyott téglára, így bármikor vettem ki a hűtőből, mindig kanalazható volt.

Úgy 7,5 dl-hez :
2,5 dl tej
1 tubus sűrített tej
2 dl tejszín
1 kis doboz vagy üveg barack befőtt
1 tk reszelt, friss gyömbér
100 g fehércsokoládé
50 g vaj
2 ek méz
Mielőtt összekeverem a hozzávalókat, megolvasztom a csokit a vajjal vízgőz felett, lassú tűzön, hogy kihűljön, mire rá kerűl a sor. Ezután botmixerrel pürésítem a barackot. A többi hozzávalókat a barackkal összekeverem, bele reszelem a gyömbért. / megjegyzés : mindent hűteni előre, mert csak úgy lesz fagyi állagú fagyink. A tartályt 24 órát tegyük a mélyhűtőbe előre. / Nos, ott tartottam, hogy hozzákeverem a kihűlt csokit is és mehet minden a gépbe. Kicsit a befőtt levéből is öntök bele. Kell neki legalább 1 óra, folyákonyabb lesz, mint általában, de remekül fagy. Szép állaga lesz a fagyasztóban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...