Bikácsi hosszú hétvégénkről, úgy terveztem lesz egy beszámoló itt a blogon, hisz Szekszárd környéke híres a borról, a magyaros ételeiről. DE !!! Bikácson olyan ajándékot kapta a Páromtól ami miatt azt a hétvégét szeretném megőrizni magamnak, becsomagolva, az intimitás csodás, lilás, celofánjába. Így hát, most azt a klassz felfedezést szeretném lejegyezni, ami hazafelé Cece és Sárbogárd között ért. A főút mentén ugyanis, kis tákolmányokban, bódékban, nagyon sok háztól ki vannak pakolva mennyei árújukkal a vidéki "háziGAZDÁK". Hatalmas füstölt sonkák, szalámik, lekvárok, savanyúk, fűszerek, zsákos burgonya... Mennyei, mennyei, mennyei. Naná, hogy meg kellett állnunk vásárolni és egy picit beszélgetni a kedves úrral. Csodás pirospaprika fűzérek lógnak, a füstös, illatos kolbászok mellett. Nyáron friss gyümölccsel, zöldséggel színesítik az út mentét, télen "disznóságokkal" csábítanak megállásra. Minden Húsvétkor nagy gondban vagyok, mert mi mindig igazi házi parasztsonkát vágtunk meg a "Körmenet után", amit a család férfi tagjai imádkoztak le egy saját nevelésű malackáról még november tájékán. A hiperekben kapható nem olyan. A piacokon is sokáig kell kutakodni, menni, hogy az ember igazi sonkára leljen. Bár a dunaújvárosi piacon van egy bácsi, Hugi mindig ott vásárol, akinek igazi áruja van a disznótorostól, a sonkán keresztül, a házi savanyú gyöngyhagymáig. Mivel nem jutunk haza sűrűn sajnos, vagyis nem a piacra, azonnal beruháztunk egy bazi nagy röfi combra, ami azóta is a kamrában várja sorsát, hogy ünnepkor burgonya salátával, főtt tojással szépen elmajszolgssuk. Továbbá, gazdagabb lettem isteni barack lekvárral, amiből már egy hangnyi sincsen, kolbásszal, darált pirospaprikával, és szalámival, amit a minap kezdtünk meg, és bevallom a gyerekkoromra emlékeztet. Pont úgy van fűszerezve, füstölve, ahogy Papa, majd Apa, majd Laci csinálta. Érdemes megállni Bikács felé fél úton...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése